Racing Santander - Real Madrid 2-3: A VALENCIA ELŐTT!
madridista.hu 2006.05.05. 15:47
Ismét második a Real Madrid! A blancók tegnap este kihasználták a Valencia szerdai mallorcai botlását, így két fordulóval a bajnokság zárása előtt megelőzték a Turia-parti alakulatot. A Madrid tegnap a Racing otthonában aratott 3-2-es győzelmet, sorrendben Roberto Carlos, Soldado és Robinho találatai révén. A vendégek győzelme teljesen megérdemeltnek volt mondható, s ez még akkor is igaz, ha az utolsó negyed órában López Caro csapata jócskán leadott előnyéből.
Az andalúz mester meglepetésre Cicinhót és Zidane-t is kihagyta a kezdőcsapatból, s helyettük Salgado illetve a fiatal Soldado került a kezdőcsapatba. Iker Casillas eliltását töltötte tegnap este, így őt Diego López helyettesítette. A mérkőzés mindkét alakulat számára létfontosságú volt, mivel a kantabriaiak a kiesés elkerülése ellen folytatnak ádáz harcot, a másik oldalon pedig a biztos Bajnokok Ligája szereplés miatt lett volna fontos a három pont begyűjtése. Mint azt már tudjuk, a kettő közül ez utóbbi teljesült, de most nézzük, hogyan is. Az első percekben egyik kapu sem forgott veszélyben, azonban az meglepő volt, hogy hat perc után a játékvezetőnek azonnal ki kellett osztania két sárgalapot, mindkettőt hazai játékosnak. Az első lehetőségecske a 8. percben Pablo García előtt adódott, de az uruguayi légiós nem találta el Dudu kapuját. Néhány percre rá a rendkívül motiváltan és agilisan játszó Soldado lőtt az izraeli portás kapuja mellé, a 32. percben pedig Raúl tett ugyanígy. Egy percre Raúl helyzetére Pinillos buktatta a tizenhatoson belül Robinhót, amiért Turienzo Álvarez játékvezető tizenegyest ítélt. A labda mögé Ronaldo, Zidane és Baptista hiányában a bivalyerős löketeiről híres Roberto Carlos állt, aki élt is ezzel a lehetőséggel, s megszerezte a Real Madridnak a vezetést. A 42. percben a házigazda előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám Diego López, a vendégek portása, a helyén volt. Az első félidő a papírformának megfelelően vendég előnnyel zárult, ennek ellenére López Caro csapata csöppet sem lehetett nyugodt, hiszen ahogy mondani szokás, egy gól nem gól. A második félidőt az elsőhöz hasonlóan ugyancsak kontroll alatt tartotta a királyi alakulat, s a lőtt gólok tekintetében még egy lapáttal rátett. Az 59. percben Soldado növelte tovább a Real Madrid előnyét, miután Raúl lövésszerű beadását ő reagálta le a legjobban, s közvetlen-közelről az üresen tátongó kapuba helyezte a játékszert. 0-2!
Nagyon nehéz helyzetbe került ezzel a Racing Santander, nem úgy mint a Real Madrid, akik innentől kezdve már jóval nyugodtabbak lehettek. Ez meg is látszott a játék képén, ráadásul a 68. percben a "mester", Zinedine Zidane is pályára lépett, vastaps közepette! Csodálatos jelenetnek lehettünk szemtanúi, a helyi publikum vastapssal, egyesek felállva tisztelegtek a francia zseni előtt. Zidane pályára lépése után pár másodperccel aztán a harmadik Madrid gólt is feljegyezhettük. Robinho egy nagyszerű egyéni akciót követően, a tizenhatoson kívülről lőtt Dudu kapujába, ezzel pedig végképp megpecsételve a szimpatikus Racing Santander sorsát. Mindenesetre a hátralévő játékpercek inkább szóltak a hazaiakról mint a vendégekről, ugyanis Robinho gólja után a Santander két gólt is tudott szerezni, igaz az egyenlítésre már nem futott, s nem is futhatott erejükből. Negyedórával a lefújás előtt Matabuena használta ki a vendég védők bizonytalanságát, s helyezkedési hibáit és egy szögletet követően Diego López kapujába tessékelte a labdát. 1-3, és még azért volt hátra jó tizenöt perc. A Racing szépítő találata után Zidane lőtt Dudu kapuja mellé, a 79. percben pedig Melo faraghatott volna tovább a hátrányból, de a kaput nem sikerült eltalálnia. A Real Madrid magabiztosan őrizte előnyét, s még az is belefért, hogy a 91. percben a Santander Mataubena révén egy újabb gólt szerezzen. Ez volt a támadó második találata a mérkőzésen, ami már csak azért is dicséretes, mivel ő maga csereként lépett pályára a félidőben. Talán Diego López is felelőségre volt vonható, a lényegen azonban ez sem tudott változtatni, a Real Madrid megérdemelten hozta el mindhárom pontot az El Sardinero stadionból, amivel két fordulóval a zárás előtt egy pontos előnyre tett szert a Valenciával szemben. A hét utolsó napján következik a Villarreal, a szezon utolsó hazai mérkőzése. Ekkor fog utoljára pályára lépni a Santiago Bernabéu publikuma előtt Zinedine Zidane, aki nyilván nagyon szeretné majd mind saját maga, mind pedig a szurkolók számára emlékezetessé tenni azt az estét. Ennek szellemében várjuk tehát a 37. fordulót, s bízzunk benne, hogy a Real Madrid mostani helyezése idén már nem változik. Majd jövőre ráér, de akkor csak feljebb vezessen az út...
A mérkőzés jegyzőkönyve Racing Santander: Dudu Aouate; Pinillos, Oriol, Moratón, Ayoze; Vitolo, Casquero (Matabuena 46. perc); Damiá (Juanjo 69. perc), Melo, Serrano (Antonio Tomás 77. perc); Antoñito. Real Madrid: Diego López; Salgado, Ramos, Mejía, Roberto Carlos; Beckham (Cicinho 80. perc), Guti, Pablo García (De la Red 73. perc), Robinho; Raúl és Soldado (Zidane 68. perc). Játékvezető: Turienzo Álvarez (Castile-Leoni Bírótestület) Gólok: 33. perc 0-1 Roberto Carlos (11-es), 59. perc 0-2 Soldado, 70. perc 0-3 Robinho, 75. perc 1-3 Matabuena, 91. perc 2-3 Matabuena Helyszín: Santander, El Sardinero stadion (22.000 néző)
Sárgalapot Oriol (5. perc), Moratón (6. perc), Pablo García (23. perc) és Matabuena (74. perc) kapott. A VIP-páholyban jelen volt Don Luis Gómez-Montejano, a Real Madrid elnöke. A hétközi forduló további eredményei: Atlético-Osasuna 0-1, Mallorca-Valencia 2-1, Alavés-Betis 2-0, Athletic-Zaragoza 1-0, Espanyol-Deportivo 1-2, Cádiz-Real Sociedad 2-2, Sevilla-Getafe 3-0, Villarreal-Málaga 2-1 és Celta-Barcelona 0-1. Két fordulóval a zárás előtt a Barcelona már matematikailag is bajnok, míg a Málaga biztos kieső.
|